2018 07 07 leagueoflostsouls

In progress: Jelentés Arne-nak

Miután elástam a hajam egy részét, Arne megkért hogy vágjam le a szakállát, illetve a haját. Sokat morfondíroztam rajta, hogy hagyjak -e egy kis babahajat a feje búbján a vicc kedvéért, de végül inkább csak beledörzsöltem egy kis hajnövesztőszert hogy ne tartson sokáig, míg a rozsomák visszanyeri a bundáját. Miután végeztünk megjelent előttem egy darkspawn, amit diadalmasan le is győztem. Jutalmul Arne felpofozott...Ezután észak-keletnek vettük az irányt, mely a mély utakon keresztül vezetett.

Miközben mi az Eckhard felfedezőtúrái által hátramaradt nyilakat követtük, szerelmem megtalálta az elásott hajamat, s esküt tett ott helyben, Andraste színe előtt, hogy örökkön örökké vigyázni fog rá, mint a szeme fényére, az idők végzetéig, amíg világ a világ. Ezután ők is útra keltek, Cumberland felé. Az út során Willem hirtelen rázkódásokban tört ki, s Benignus egy pillanatra esküdni mert volna, hogy a roham végén a vak férfi gyilkos pillantást vetett rá. Kicsit sem sejtették, hogy a furcsa jelenség csak fedni kívánta a valódi vívódást Willem és Ilrahel, az őt megszálló démon között. Miután Willem visszanyerte az irányítást teste felett, a csapat egyre közeledő dörgésekre lesz figyelmes. Fejük felett iszonyú vihar készülődött. Ám a bátor Mangus, pálcájának legyintésével (és Beningus titkos érintésével) villámcsapást lőtt az égbe, elhárítva az utazásukat veszélyeztető zord időjárást.
Ilrahel mindeközben rájött a turpisságra, mely Willem fejében folyt, s úgy döntött, konfrontálja őt tudata legmélyén. Pár elhangzó fenyegetés után a démon Benignus gyanúinak csillapítását javasolta, amennyiben Willem szeretné megtartani jelenlegi...állapotát.

Eközben Arnénak köszönhetően sikeresen eltévedtünk, s volt szerencsénk közelebbről - édes Alkotóm, az a szag ami ott lenn volt! - megismerni egy-két darkspawn-t. Hála Andrasténak az ogrékat legalább sikerült leráznunk. Bár Arné-t majdnem kiszagolta az egyikőjük. Igazán jó szaglásuk lehet ha ilyen bűz közepette képesek kiszagolni másokat is, bár Arne is...öhm...tehetne valamit a...öhm...odora semlegesítésére...talán akkor nehezebb dolguk lett volna. Ez után hosszú napok következtek odalenn, napfény, reggelek és esték nélkül, lenn a hűvös nyirkos mély utakban, nugokon élve. Sir Purrduc hasa egész nehezen bírta a lenti...ahem...finomságokat a végére. Mi pedig Sir Purrduc...ahem...fin(g)omságait. Miután majdnem teljesen őrületbe kergetett minket a lenn töltött idő, amikor végre fényt láttunk meg az alagút végén. Megérkeztünk Rivainbe.

Ez idő alatt a többiek megérkeztek Cumberlandbe ahol ismerős társaság fogadta őket. Egy vén kapitány akinek a szakállrészén való landolásra az Antivai cukorméhek valószínűleg már kilóméterekről versenyt tartottak volna az őt körülvevő grogszag...akarom mondani grog-aurának köszönhetően. Előkerült az indulatos szakács is és a hallgatag qunari, s mielőtt észbe kaptak volna, a csoport ismét a Cetusok felé szelte a vizeket.

Eközben Arnéval hosszas séta után megtaláltuk a helyiséget ahol Ozimandiasék toboroznak. Nem is telt sokba, mire privát beszélgetésre lettem velük invitálva. Bár Arne nem sokban volt segítségemre, pedig nagyon ígérgette hogy a beszélést hagyjam rá, fondorlatos karizmámnak köszönhetően elhitettem velük hogy egy szimpla zsoldosból lett fűszerárus vagyok, aki a "jó ügy" érdekében csatlakozna a harchoz. Megjegyezném hogy van stílusuk ami az öltözködést illeti, bár a szobában meglehetősen büdös volt még az odorral keveredő levendulaillat ellenére is. Miután Ozimandiasék megbízhatónak ítéltek, zsákot húztak a fejemre és "leütöttek". Bár sikerült is volna nekik, így végig éber lehettem amíg valakinek a vállán, majd egy kocsin elhurcolnak valahova. Mint utóbb kiderült ez a valahol egy tevinter rom volt egy jelenleg is aktív vulkánban - mindig is gondoltam hogy nem volt ki mind a négy kereke az impériumnak, de egy aktív vulkánba erődítményt emelni egészen új szintre emelte a gondolatszálat - amelyet Ozimandias és számos apostolai (számosak, ba-dumm-tss) búvóhelyként használtak. A hely hemzsegett az amolyan rostély-automatonokkal, mintha egy komplett hadseregük állt volna készen háborút indítani a világ ellen. Vagy legalábbis egy kisebb része ellen. Kissé emlékeztetett egy balladára amit Ludovico szolgálata alatt olvastam még, amikor a gonosz Tevinter Biradalom és magokrát vezére Dar Vadir hatalmas hasonmás-sereget épít fel fiatal kilátástalan katonákból, hogy leverje az orléz lázadókat, köztük Leliána hercegnőt és az akkori Inkvizítort, Lucas Heavenwanderer-t. Persze az egész csak történelmi fikció, de egy jó kis olvasmány volt. Ja és a szöszi flörtölt velem, pedig arra számítottam hogy ha a botrányos kinézetem nem is menekít meg a halál szorításából, legalább kellően borzasztó ahhoz hogy bottal se akarjanak hozzám érni, és nős státuszomat ne háborgassa akármilyen fruska. Úgy tűnik, hogy még borzasztóan is remek sármot biztosít selymesen...sörtés...hajam.
(A feljegyzés ezen a ponton olvashatatlanná válik a krokodilkönnyek között elmosódott tintától. Az egyetlen kivehető mondat az hogy "Hiányzik a régi hajam")
Minden esetre irányítást nyertem két animált rostély felett, ami szerintem vagány. Egyelőre Sir Sipiusnak és Artur Dictusnak becézem őket, de csak fejben. Ozimandiasék úgy vélik hogy valamit bizonyítanom kell nekik, mielőtt teljesen befogadnak köreikbe, és ezt a pengék, zúzódások, tőrök és sebesülések nyelvén kívánják velem megbeszélni. Bevezettek egy amfiteátrumnak kinéző helyre, ahol minden fontosabb tagja a bandának jelen volt, akivel eddig megismerkedtem. A fura kígyózófejű öngyilkos robbantó pedig ökölropogtatva elindult felém. Álltam elébe a megmérettetésnek. Bár a lábaim kicsit remegtek, de remélem hogy ezt nem vették észre rajtam.

Eközben egy rázósabb vihar átvészelése után a csapat a Breciliai erdő partvonalán vetett horgonyt.